2012. január 17., kedd

Blogs: Póniország (Ponyland)




Úgy döntöttem, hogy idén újraindítom a bloggereket bemutató cikksorozatomat. Szeretném rendszeressé tenni ezt a rovatot, hogy minél több bloggert megismerhessetek és a véleményét a divatról.

Adrusnak közel áll hozzám a blogja, mert ő is egy tipikus személyes internetes naplót vezet a Póniországot. Bemutatja az élményeit, ruháit és amerre jár. Szeretem az olyan oldalakat, amelyekről egyértelműen tükröződik a blogger egyénisége.


Andrusnak is feltettem a szokásos kérdéseimet:

Mikor kezdtél el blogolni, és minek a hatására?
2010 augusztusában az új albérletünkbe áthívtam két barátnőmet, és mindhárman nyitottunk egy blogot, sőt egy hármas közöset is elindítottunk (amit gondolhatjátok, hogy nem sokáig írtunk:)). Akkor kezdtem el ezt az egészet, de sosem gondoltam, hogy ennyire beleszövi magát az életembe.


Milyen témákról szoktál írni általában?
Az egész nagyon személyes, anyukám aggódik is mindig, hogy túl sokat elárulok. Néha tényleg olyan, mint egy napló, ijesztő, de mindig is nyitott könyv volt az életem, itt legalább képekkel is megspékelhetem a történeteket. :)


Melyek a kedvenc blogjaid?
Elég sok magyar blogot is olvasok, szeretem a sminkes blogokat is, de valahogy - lehet, hogy magamból kiindulva is - a személyesebb hangvételű blogokat szeretem. Persze imádom a képblogokat is, és sok-sok külföldit is követek, akiktől jó ötleteket meríteni, belelátni az ő életükbe, egy másik országba, egy másik kultúrába. Nincs kiemelt kedvencem, a barátnőim, nővérem oldalát mindig megnyitom és a többiek frissítéseit is igyekszem követni. :) Mindenki, ahova feliratkoztam, megfogott valamivel, szóval tuti érdekel, amit írnak, mutatnak ;)


Melyik stílusirányzat vagy márka áll hozzád a legközelebb?
Nem is nagyon tudok megnevezni egy stílust sem, amit minden áron követnék. Persze engem is befolyásolnak a divatlapok, meg a neten terjedő képek, stílusok, de azért megpróbálom a saját kinézetemhez alakítani a dolgokat, mert előfordulhat, hogy ami másokon jól néz ki, nekem nagyon előnytelenül állna, ezért megpróbálom csak a számomra kényelmes és előnyös dolgokat bevenni a ruhatáramba :) legtöbbször turiban vásárolok, ott pedig minden van, és sokszor én sem ismerek magamra, hogy miket veszek meg :D a romantikus, csipkés, virágos, a tornacipős, pulcsis, a magassarkús, blézeres, szoknyás - mindegyik adrit láthattátok már, én sem tudok dönteni közülük :)


Mi a véleményed a hazádban lévő tervezőkről, divatról és divatéletről?
A tervezőkről nem sokat tudok mondani, nem nagyon követem figyelemmel a hazai divatéletet. Ami tetszik, és jól áll, azt megveszem, vagy megcsinálom magamnak, turiból válogatom a ruháim nagy részét, és kombinálom az üzletek kínálatával. Magyarországon még mindig nem elég bátrak az emberek, én sem. Nem is tudom, hogy hogyan lehetne ezen változtatni, de egy a lényeg, hogy érezzük jól magunkat a ruhánkban és persze a bőrünkben :))




I’ve decided to relaunch my article series about bloggers this year. I would like to write regular posts about bloggers so you can get to know them and their opinion about fashion. Adrus’ blog is very close to me, as she also writes a personal internet diary, Ponyland. She uploads her experiences, clothes and places where she goes. I like the blogs which definitely reflect their writer’s personality.


I asked Adrus my usual questions:
When did you start blogging and what influenced you?
In August 2010 I invited two of my girlfriends to our new digs and each of us strated a blog, moreover we launched one together, the three of us as well (you can imagine that it didn’t last long:)) I started to do it at that time, but I would have never thought that it would be such a big part of my life.


What kind of topics do you usually write about?
The whole thing is very personal, my mother usually worries that I tell too much. Sometimes it’s like a real diary. It is scary but my life has always been an open book, and here I am also able to add some pictures to the stories. :)


Which are your favourite blogs?
I read quite a lot of Hungarian blogs, I like make-up blogs too but – perhaps because of me – I prefer more personal blogs. Of course I love picture blogs as well and I follow quite a lot of foreign ones from which I can get great ideas and it is interesting to see their life in a different country, different culture. I don’t have a special favourite, I always click on my friends’ and sister’s page and I try to follow the updates of other blogs too. :) All the blogs which I joined caught me with something, so I’m definitely interested in what they say and show. :)


Which style or brand is closest to you?
I can’t really name any style which I would follow by all means. Of course I am also influenced by fashion magazines and pictures, styles on the internet, but I try to form the things to my own look because it can happen that something which looks good on somebody else is terrible on me. Therefore I try to wear clothes which are comfortable and suitable on me:) Mostly I shop in second-hand shops where I can find everything and sometimes I buy such things that I don’t even recognize myself:) Romantic, laced, flowery, wearing trainers, jumpers, high-heels, jackets, skirts – you’ve had chance to see all Adris, I can’t make up my mind either. :)

What do you think about Hungarian fashion, designers and fashion life?
I can’t say much about designers, I don’t really pay attention to Hungarian fashion life. If I like something and it fits me well, I buy it or make it for myself combining outfits from second-hand shops and fashion outlets. People are still not daring enough in Hungary, neither am I. I don’t even know how we could change it, but the most important thing is to feel comfortable in our clothes and life.

8 megjegyzés:

Ilka von Torok írta...

Nagyon jó lett! Andrus nagyon édi :)

Festy írta...

Köszi Ilka!!:))

Boutique by Kriszti írta...

Jajj de jó, őt én is követem:)))

Névtelen írta...

Ez tök jó ötlet!
Adrus meg nagyon kis szimpi lányzó! :)

Csilla írta...

Cuki kis írás:)

Festy írta...

Én is szeretem ezt a rovatot, mert érdekes más bloggereket és a véleményüket megismerni. :)

Aurelia írta...

nagyon cuki,love red jacket, you look pretty. kisses from Bud.
http://aprettylife13.blogspot.com/

Paul írta...

very nice red jacket ;>

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...